Kíméletes savtalanítás


Ebben a részben a kíméletes savtalanítás menetét írjuk le súlyosan elsalakosodott, elsavasodott szervezet esetén.


Legfontosabb szervünk, a szívünk, igen sok energiát fordít működésének állandó fenntartására. Fokozott anyagcserére van tehát szüksége. Mivel egy rendkívül erős izomról van szó, az anyagcsere során szénsav és tejsav keletkezik, amit a vérnek el kell szállítania. Ha a vér savfelvevő képessége már nem megfelelő, akkor könnyen előfordulhat, hogy savmaradékok kerülnek a szívizomba. Ennek következménye lehet akár a szívinfarktus is.

Ha a szövetek savas kémhatásúvá válnak, a rajtuk átáramló vér szintén savas kémhatást nyer. Ezért a vörösvértestek merevvé válnak, hosszabb idejű savas vér hatására pedig megkeményednek. A vörösvértesteknek képlékenynek kell lenniük, hogy át tudjanak hatolni a tőlük kisebb keresztmetszetű hajszálereken. Ha ez nem következik be, akkor a táplálék nélkül maradt területen a szövet tönkremegy.

A súlyos mértékben elsalakosodott szervezetnél nem szabad rögtön elkezdeni a salakoldó tea ivását, mivel akkor a salakcsomókból óriási mennyiségű sav oldódna ki, s ez a hirtelen áradat súlyos, egészségkárosító állapothoz vezethet!

A kíméletes salaktalanítás menete

1. A savak és a mérgek óvatos közömbösítése energiában gazdag ásványi anyagokkal.
2. A savak és salakanyagok kivezetése vízzel és bázikus testápolással.
3. Salakoldás bázikus teával.

Induláskor:

A teljes értékű koszt mellett fogyassza az ásványi anyagokban gazdag WurzelKraft életerő granulátumot, hogy a vérbe, a nyirokba, a sejtfolyadékba kerülő savakat legyen mivel közömbösíteni. (Ekkor a testfolyadékokban úszkáló savakat közömbösítjük, hogy a vesén és a beleken át megszabaduljunk tőlük közömbös sók formájában.)
Kezdje el a bázikus testápolást is - bázikus fürdők, lábfürdő, öblítések, stb. -, hogy a savak közömbösítése és kivezetése a bőr minden pórusán és kiválasztó mirigyén át is folyhasson.

1-2 hét múlva:

Kezdje el a salaktalanítást napi fél liter 7×7 salaktalanító teával, melynek mennyiségét fokozatosan emelheti napi egy literre. Emellett igyon napi 1-2 liter tiszta vizet is. Most kioldódnak a rég lerakódott salakanyagok, és a sok folyadék kimossa azokat a szervezetből. Az ásványi anyagok adagját még jobban emeljük, és a bázikus testápolást is tegyük intenzívebbé.

Fontos:

A salakoldás mindig azt jelenti, hogy a régi, korábban már közömbösített savak újjáélednek (a közömbös só szétválasztódik ásványi anyagra és savmaradékra), vagyis megint közömbösíteni kell őket ásványi anyagok segítségével, hogy az elfogyasztott tiszta vízzel a vesén és a beleken keresztül kiválasztódjanak!

Kapható budapesti, győri és pécsi boltunkban>>

 

Webáruházunkban>>

 


<<Vissza a Jentschura főoldalra


Tudjon meg többet a Jentschura salaktalanító és savtalanító kúráról a
"Teljes megtisztulás - a méregtelenítés kézikönyve" c. könyvből.




 
Egészséges élet hírlevél






    - Szeretne időben értesülni aktuális akcióikról, kedvezményekről?
    - Szeretné megtudni, hogyan tehet többet testi-lelki harmóniájáért?
    - Szeretne az egészséggel kapcsolatos érdekes információkat kapni?

Iratkozzon fel az Egészséges élet hírlevélre!
Küldjön emailt "Egészséges élet hírlevél" jeligével a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címre, és következő elektronikus hírlevelünket már Ön is otthonában olvashatja.